Évértékelés 2017: legfontosabb ügyek, legnagyobb problémák, és az év embere

A megkérdezettek körében kicsivel többen voltak akik szerint 2017 inkább rossz év volt, mint akik szerint inkább jó. Ugyanannyian mondták, hogy 2017-ben jobb lett az anyagi helyzetük, mint ahányan azt, hogy rosszabb. A válaszadók szerint leginkább a világ legfontosabb eseményei a világban a menekültek Európába áramlásaTrump elnöki tevékenysége, valamint az Északi-Koreai atomfenyegetés voltak. A megkérdezettek szerint a legfontosabb hazai események a FINA vizes vb, valamint a menekülthelyzet, hazánk legnagyobb problémái pedig a menekülthelyzet, az elszegényedés, és az egészségügy állapota voltak. A válaszadók szerint az év embere Hosszú Katinka, őt nem sokkal lemaradva Orbán Viktor követi, azonban ez a kérdés is megosztotta a válaszókat a pártpreferenciák mentén.

evertek_2017_ember.png

Publicus Intézet Vasárnapi Hírek megbízásából, december 8 és 13 között, 1005 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta idén újra, hogy miként értékelik a magyar választók a 2017-es évet, és milyen ügyeket, szereplőket tartanak a legfontosabbnak. A megkérdezettek körében kicsivel többen voltak akik szerint 2017 inkább rossz év volt, mint akik szerint inkább jó. Ugyanannyian mondták, hogy 2017-ben jobb lett az anyagi helyzetük, mint ahányan azt, hogy rosszabb. A válaszadók szerint leginkább a világ legfontosabb eseményei a világban a menekültek Európába áramlásaTrump elnöki tevékenysége, valamint az Északi-Koreai atomfenyegetés voltak. A megkérdezettek szerint a legfontosabb hazai események a FINA vizes vb, valamint a menekülthelyzet, hazánk legnagyobb problémái pedig a menekülthelyzet, az elszegényedés, és az egészségügy állapota voltak. A válaszadók szerint az év embere tavaly után ismét Hosszú Katinka, őt nem sokkal lemaradva Orbán Viktor követi, azonban ez a kérdés is megosztotta a válaszókat a pártpreferenciák mentén.

A megkérdezettek körében kicsivel többen voltak akik szerint 2017 inkább rossz év volt (26 százalék), mint akik szerint inkább jó (21 százalék), ám válaszadók fele (51 százalék) szerint átlagos volt. A Fidesz szavazói azok, akik körében vannak a legtöbben (41 százalék), akik szerint 2017 jó év volt, és mindössze 6 százalékuk szerint rossz. A többi párt és a bizonytalan szavazók körében azok vannak többségben (29-61 százalék), akik szerint 2017 rossz év volt, míg kevesebben (0-15 százalék) gondolják úgy, hogy jó volt az év.

evertek_2017_mao.png

Ugyanannyian mondták, hogy 2017-ben jobb (22 százalék) lett az anyagi helyzetük, mint ahányan azt, hogy rosszabb (22 százalék), ám a válaszatók több mint fele (55 százalék) esetében érdemben nem változott.

Ennél a kérdésnél is számottevő különbségeket találunk pártpreferenciák szerint. Legkevésbé az MSZP és a DK szavazók mondták, hogy jobb lett az anyagi helyzetük (3-3 százalék), leginkább a Fidesz, az LMP, és a bizonytalan szavazók (35, 20 és 19 százalék). Viszont egyedül az Fidesz szavazók körében vannak többen akik vastagabb pénztárcáról számoltak be, mint azok, akik vékonyabbról (35 százalék 9 ellenében), a többi párt szavazó körében egyértelmű többségben vannak azok, akiknek romlott az anyagi helyzete.

evertek_2017_anyagi.png

A válaszadók szerint leginkább a világ legfontosabb eseményei a világban a menekültek Európába áramlása (23 százalék), Trump elnöki tevékenysége (16 százalék), valamint az Északi-Koreai atomfenyegetés (10 százalék) voltak. 6 százaléknyi válaszadó említette még az európai terrorcselekményeket, illetve 2 százalék a Brexitet. A megkérdezettek fele (50 százalék) nem említett semmilyen eseményt.

Ugyan más-más arányban említették, de ezzel megegyező volt a sorrend a Fidesz, a Jobbik szavazók, illetve a bizonytalan választók körében. Az MSZP szavazók némileg másként gondolkodnak, körükben Trump elnöki tevékenysége volt a legfontosabb esemény, majd az Észak-Koreai atomfenyegetés, és a menekültek Európába áramlása következett.

evertek_2017_kulfold.png

A megkérdezettek szeirnt a legfontosabb hazai események a FINA vizes vb (22 százalék), valamint a menekülthelyzet (13 százalék) voltak. 3, illetve 2 százaléknyi megkérdezett említette még a határon épült kerítést, és a Soros-kampányt. A válaszadók közel fele (48 százalék) nem említett eseményt.

Az egyes pártok szavazói másként gondolkodnak ebben a kérdésben. A Fidesz szavazók közül legtöbben a menekülthelyzetet, és némileg kevesebben a vizes vb-t (24, és 20 százalék), illetve 5 százaléknyian a határra épített kerítést említették. Az MSZP szavazók körében az első helyen a vizes vb (34 százalék) van, amit messze lemaradva a stadionépítések, és a határkerítés (6, és 5 százalék) követ. A Jobbik szavazók esetén is a vizes vb kapta a legtöbb említést (16 százalék), amit jócskán lemaradva a Soros-kampány (4 százalék), valamint az orosz befolyás növekedése (3 százalék) követ.

evertek_2017_esemeny.png

A megkérdezettek szerint hazánk legnagyobb problémái pedig a menekülthelyzet (31 százalék), az elszegényedés (17 százalék), és az egészségügy állapota (13 százalék) voltak. Többen említették még a korrupciót, a munkaerőhiányt (8-8 százalék), és a politikai kommunikációt, valamint az oktatás helyzetét (7-7 százalék).

menekülthelyzet a Fidesz és a bizonytalan szavazók körében volt a legfontosabb probléma (49 és 29 százalék), míg az MSZP és a Jobbik szavazók körében ez a harmadik, illetve a negyedik helyre került (14 illetve 13 százalék). Az MSZP szavazók körében az elszegényedés és az egészségügy állapota is messze nagyobb problémának bizonyult (42 és 39 százalék), míg a Jobbik szavazók körében a ezeken túl még a munkaerőhiány is fontosabb (25, 14 és 14 százalék).

evertek_2017_problema.png

A válaszadók szerint az év embere Hosszú Katinka (19 százalék), őt nem sokkal lemaradva Orbán Viktor követi (18 százalék).

Azonban ebben a kérdésben megosztottnak tűnik a társadalom a pártos törésvonalak mentén. Egyedül a Fidesz szavazók körében végzett Orbán Viktor az első helyen (46 százalék), és körülben Hosszú Katinka lett a második (14 százalék). Az MSZP, a Jobbik szavazók, valamint a bizonytalanok körében Hosszú Katinka lett az év embere, míg Orbán Viktor legjobb esetben is a holtversenyes második helyre elég.

evertek_2017_ember.png

Ezen kutatás eredményeiről további részletek a szombaton megjelenő Vasárnapi Hírekben találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Vasárnapi Hírekre is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2017. december 8-13 között a Publicus Intézet készítette az ország felnőtt népességét reprezentáló 1005 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2011 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.