A társadalom továbbra is erősen negatívan viszonyul a cigánysághoz, derül ki a Publicus Intézet friss, a fél évvel ezelőtti kutatását részben megismétlő közvélemény-kutatásából. Elmondhatjuk, a cigányellenesség normává vált a társadalomban. A Progresszív Intézet felkérésére végzett kutatásból látszik, hogy többség továbbra is a cigányok erőszakos asszimilációjának pártján áll. Változatlanul elsöprő többségben vannak azok, akik szerint a cigányság hátrányos helyzetét az is okozza, hogy nem akarnak dolgozni. De a kutatásból az is kiderül, hogy a többség szerint létezik a cigánybűnözés jelensége, sőt veszélyforrásként tekint a cigányságra, amely pusztán számbeli gyarapodásával veszélyezteti a társadalom biztonságát.
A megoldást illetően sem hagy a közvélemény túl nagy mozgásteret: a pozitív diszkriminációt az emberek háromnegyede elutasítja, azaz nem támogatja, hogy arányaiban a cigányok több segítséget kapjanak, mint a nem cigányok. De a jó szándék, illetve az egyéni felelősségvállalás nyomai sem nagyon látszanak: 10-ből 8-an nem gondolják, hogy ők személy szerint bármit is tudnának tenni a cigányok és nem cigányok viszonyának javításáért, ugyanakkor a cigány emberektől ezt elvárják. Hovatovább elsősorban a cigány emberek – és nem szervezeteik – felelősségeként jelölik meg e nexus jobbá tételét. Végül a kutatás arra is fényt derít, hogy minél közelebbi a viszony egy romával, annak családjával, a nem cigányok annál kevésbé tolerálják e kapcsolatot; részben valószínüleg azért mert nagyon kevés élő kapcsolata van a megkérdezetteknek cigányokkal.
A társadalom továbbra is erősen negatívan viszonyul a cigánysághoz, derül ki a Publicus Intézet friss, a fél évvel ezelőtti kutatását részben megismétlő közvélemény-kutatásából. Elmondhatjuk, a cigányellenesség normává vált a társadalomban. A Progresszív Intézet felkérésére végzett kutatásból látszik, hogy többség továbbra is a cigányok erőszakos asszimilációjának pártján áll. Változatlanul elsöprő többségben vannak azok, akik szerint a cigányság hátrányos helyzetét az is okozza, hogy nem akarnak dolgozni. De a kutatásból az is kiderül, hogy a többség szerint létezik a cigánybűnözés jelensége, sőt veszélyforrásként tekint a cigányságra, amely pusztán számbeli gyarapodásával veszélyezteti a társadalom biztonságát.
A megoldást illetően sem hagy a közvélemény túl nagy mozgásteret: a pozitív diszkriminációt az emberek háromnegyede elutasítja, azaz nem támogatja, hogy arányaiban a cigányok több segítséget kapjanak, mint a nem cigányok. De a jó szándék, illetve az egyéni felelősségvállalás nyomai sem nagyon látszanak: 10-ből 8-an nem gondolják, hogy ők személy szerint bármit is tudnának tenni a cigányok és nem cigányok viszonyának javításáért, ugyanakkor a cigány emberektől ezt elvárják. Hovatovább elsősorban a cigány emberek – és nem szervezeteik – felelősségeként jelölik meg e nexus jobbá tételét. Végül a kutatás arra is fényt derít, hogy minél közelebbi a viszony egy romával, annak családjával, a nem cigányok annál kevésbé tolerálják e kapcsolatot; részben valószínüleg azért mert nagyon kevés élő kapcsolata van a megkérdezetteknek cigányokkal.
2008 októberében már kutattuk a társadalom cigánysággal kapcsolatos előítéletességét; akkor arra az eredményre jutottunk, hogy a válaszadók nagy többsége (80% felett) ellenérzésekkel viseltetik a cigányokat illetően. A helyzet részben változatlan, ami azért is figyelemreméltó, mert az előző kutatás idején, fél éve, még nem volt ennyire mindennapos jelenség a romák támadása. A válaszadók nagy többsége (81%) még mindig az erőszakos asszimiláció pártján áll, azaz 10-ből 8-an vannak arról meggyőződve, hogy a cigányokat rá kellene szoktatni arra, hogy ugyanúgy éljenek, mint a nem cigányok. A fél évvel ezelőtti adatokhoz hasonlóan most is 80 százalék felett (84%) van azok aránya, akik egyetértenek azzal, hogy a cigányok gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni. Ez arra világít rá, hogy a megkérdezettek négyötöde szerint a cigányok nem szeretnek dolgozni, és ez a legfőbb oka hátrányos helyzetüknek is. A nagy többség szerint tehát csak az akarat hiányzik ahhoz, hogy dolgozni kezdjenek. Ezt igazolja még egy dolog: idén áprilisban a kérdést úgy is feltettük, hogy „A cigányok gondjai végre megoldódnának, ha kapnának munkát”, azzal a szándékkal, hogy kiderüljön, ha nem a cigányok hajlandóságát, hanem a munkát helyezzük a kérdés fókuszába, az hogyan változtatja meg az ügy megítélését. Az eredmény azt mutatja, hogy lényegesen (közel 20 százalékponttal) kevesebben értettek egyet az így megfogalmazott állítással. Ezt tehát azt jelzi, hogy sokan vannak, akik szerint nem a munka hiánya a probléma a cigányok hátrányos helyzetét illetően.
Van változás ugyanakkor abban a kérdésben, hogy a cigányok szegénységének egyik oka vajon a többségi társadalom előítéletessége-e vagy sem. A megkérdezettek egyértelmű többsége (57%) most már azon az állásponton van, hogy az előítéletesség szerepet játszik a cigányság hátrányos helyzetében; ezzel szemben tavaly októberben a többség még nem osztotta ezt a véleményt. Akkor még több mint a megkérdezettek fele (52%) más (külső vagy belső) okokkal magyarázta szegénységüket.
További kérdések segítségével is vizsgáltuk a társadalom cigánysággal kapcsolatos attitűdjét, amelyek változatlanul azt mutatják, hogy a megkérdezettek körében többségben vannak azok, akik előítéletekkel közelítenek a cigányokhoz. Így például a megkérdezettek fele (52%) egyetért azzal, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyeket leginkább cigányok követnek el, azért a büntetőjogban külön szabályokat kellene alkalmazni rájuk. Ők tehát lényegében azon az állásponton vannak, hogy létezik cigánybűnözés. Erre rezonálva a megkérdezettek 52%-a szerint a cigányok hajlamosabbak az erőszakos bűncselekményekre, mint a nem cigányok, és csak 37% nem értett egyet ezzel a kijelentéssel.
A mostani kutatás is azt igazolja, hogy a nem cigány társadalom nehezen fogadja el a romák másságát, nem nyitott abba az irányba, hogy ez a kisebbség megélje sajátos, cigány kultúráját. Többségi álláspont (52%), hogy a cigányok képtelenek a nem cigányokkal való együttélésre és (50%) úgy véli, jobb, ha a cigányok nem keverednek a nem cigányokkal. Még ennél is többen vannak azok, akik szerint a cigány lakosság számának növekedése veszélyezteti a társadalom biztonságát: a megkérdezettek 62 százaléka ért egyet ezzel az állítással.
A társadalom cigánysággal kapcsolatos negatív attitűdje ott is megragadható, hogy az emberek háromnegyede elutasítja a gondolatot, amely szerint a roma kisebbség helyzetén pozitív diszkriminációval lehetne segíteni. A megkérdezettek 74 százaléka nem értett egyet azzal, hogy a cigányoknak több segítséget kellene adni, mint a nem cigányoknak. Ugyanilyen arányban utasították el azt, hogy a felsőoktatási intézményekbe egy bizonyos számú cigány hallgatót mindenképpen fel kellene venni, függetlenül attól, hogy teljesítik-e a felvételi követelményeket.
Világosan látszik tehát, hogy a cigányok és nem cigányok viszonya korántsem mondható jónak. Ahogyan az is, hogy az emberek nem gondolják úgy, hogy személyesen bármit is tudnának tenni a rossz viszony javulásáért. A megkérdezettek elsöprő többsége (80%) van ezen az állásponton.
Az egyéni felelősség kérdésének lényegében mindennemű hárítását, elutasítását igazolja az is, hogy a megkérdezettek arra a kérdésre, hogy ki tudna javítani a cigányok és nem cigányok viszonyán, első helyen magukat a cigányokat jelölik meg, majd mindjárt ezután a kormányt. Ennél sokkal kisebb szerepet tulajdonítanak a többségi, azaz a nem cigány társadalomnak, a parlamentnek, civil szervezeteknek, de még a cigány önkormányzatoknak, érdekképviseleteknek is. Utóbbi azért külön figyelemreméltó, mert míg a nem cigányok az egyén szintjén nem érzik felelősségüknek vagy kompetenciájuknak a rossz viszony javítását, az egyes cigány emberektől ezt elvárják. Egyértelműen látható az is, hogy a megkérdezettek nem számítanak arra, hogy a Magyar Gárda vagy a Jobbik tevékenységétől a cigány-nem cigány viszony javulna, hiszen utolsó lett azok sorában, akik javítani tudnának e nexuson.
A kutatásunkban azt is vizsgáltuk, hogy a többségi társadalom tagjai milyen közeli viszonyt tudnak a cigányokkal elképzelni. Az derült ki, hogy minél kisebb a távolság, annál kevésbé fogadják el a velük való érintkezést, ami nem meglepő az előbbi adatok fényében, amelyek a cigánysággal kapcsolatban erős negatív társadalmi attitűdöt tükröztek. A megkérdezettek nagyon nagy többsége (80% felett) elképzelhetőnek tartja, hogy egy településen belül vagy a szomszédos városrészben éljen egy cigány emberrel vagy egy cigány családdal. Még azzal kapcsolatban is megengedőek lennének, ha a szomszéd utcában élne a cigány család (a megkérdezettek 73 százaléka pozitívan viszonyul egy ilyen közelségű viszonyhoz). A helyzet ott változik meg, ha az a kérdés, hogy a szomszéd házban – azaz, a szomszédban – elviselné-e egy cigány személy/család jelenlétét: ekkor még nincsenek többségben (46%, 50% ellenében) azok, akik elutasítják, hogy egy cigány emberrel és családdal ilyen közeli viszonyba keveredjenek. Egyértelmű viszont az elutasítás azzal kapcsolatosan, hogy a nem cigányok családtagjukként elfogadnának-e egy cigányt: a megkérdezettek kétharmada (68%) nemmel válaszolt erre a kérdésre.
Könnyen lehet, hogy ezen elutasítás abból is fakad, hogy a többségi társadalomnak meglehetősen kevés élő kapcsolata van cigányokkal. Míg cigány ismerőse még a lakosság többségének van (63%), addig barátja, szomszédja, és munkatársa(!) csupán minden 10 emberből kevesebb mint minden másodiknak. Cigány rokona pedig csak a megkérdezettek 8%-nak van.
Az emberek toleranciáját atekintetben is vizsgáltuk, hogy milyen, a többségi társadalomtól valamilyen szempontból eltérő tulajdonságú vagy sajátosságú csoport tagját vagy tagjait tudná közvetlen szomszédjának elfogadni. A legelutasítottabbak a kábítószeresek, a büntetett előéletűek, a homoszexuálisok, az AIDS-betegek, de a többség nem fogadna el szomszédjaként egy cigány vagy egy arab embert sem. Ezzel szemben a többség (53%) egy szélsőjobboldai szomszédságától nem ódzkodik. A legelfogadottabbak a nagycsaládosok és a határon túli magyarok, illetve a zsidók is, akik harmadikak a sorban.
A kutatást 2009. március 23. és április 7. között a Publicus Intézet végezte az ország felnőtt népességét reprezentáló 2500 fő személyes megkérdezésével. A mintavételből eredő torzulások a KSH Mikrocenzus 2005 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség és a lakóhely településtípusa szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság (2500 fő) mellett a vizsgálatban nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-2 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezése eredményezett volna. A válaszadók összességére érvényes +/-2 százalékpontos mintahiba az egyes alcsoportokban nagyobb is lehet.
