Kiket és milyen módon támogat és támogatna Magyarország lakossága itthon és külföldön?
Mi jellemző ránk: inkább a segítséget várjuk, vagy mi magunk is megsegítjük az arra rászorulókat? Vajon mennyit adunk szívesen és kiknek? Mit gondolunk a nálunk fejletlenebb országok támogatásáról? A Publicus Intézet 2013 júliusában országosan reprezentatív kutatással vizsgálta a magyar felnőtt lakosság hozzáállását az adományozáshoz és Magyarország nemzetközi fejlesztéspolitikájához.
Kiket és milyen módon támogat és támogatna Magyarország lakossága itthon és külföldön?
Mi jellemző ránk: inkább a segítséget várjuk, vagy mi magunk is megsegítjük az arra rászorulókat? Vajon mennyit adunk szívesen és kiknek? Mit gondolunk a nálunk fejletlenebb országok támogatásáról? A Publicus Intézet 2013 júliusában országosan reprezentatív kutatással vizsgálta a magyar felnőtt lakosság hozzáállását az adományozáshoz és Magyarország nemzetközi fejlesztéspolitikájához.
A DemNet megbízásából készített kutatás adatai megerősítik azt a vélekedést, mely szerint Magyarország jellemzően inkább befelé forduló, a világ problémáira kevéssé nyitott ország. Míg az itthoni közügyek alapjában véve kifejezetten érdeklik a lakosságot, addig a külföldi események kevéssé kötnek le minket: az előbbiek tízből körülbelül nyolc, utóbbiak tízből mindössze 5 ember érdeklődésére tartanak számot.
Egymás közti szolidaritás
Ennek megfelelően segíteni is leginkább a közvetlen környezetünknek segítünk: az elmúlt egy évben a felnőtt lakosság fele nyújtott valamilyen formában támogatást valamelyik közelebbi családtagjának, és 30 százalékunk segített valakit a távolabbi családtagjai közül és/vagy a baráti köréből. Bár a közvetlen környezetünkön túl már kevésbé vagyunk segítőkészek, valamilyen ismert segélyszervezetnek a válaszadóknak így is az ötöde, hajléktalannak vagy ismeretlen rászorulónak pedig a megkérdezettek 17 százaléka adott az elmúlt évben valamilyen segítséget. Saját bevallása szerint csupán a lakosság 15 százaléka nem segített semmilyen személynek vagy csoportnak.
Azok, akik segítenek, leginkább pénzt (72 százalék), illetve ruhát, háztartási és egyéb eszközöket (44 százalék) adományoznak; önkéntes munkával a valakinek segítséget nyújtók harmada segített. Ez utóbbival azonban jellemzően a hozzánk közel állókat segítjük. Nem hozzátartozónak vagy barátnak csupán az összes válaszadó 15 százaléka segít saját munkával (önkéntesség).
A pénzbeli segítségnyújtástól tartózkodók közel fele anyagi lehetőségük korlátozottsága miatt hagyta ki ezt a segítségnyújtási formát. De elgondolkodtató, hogy további ötödüket a bizalmatlanság tartja távol a pénzbeli adományozástól.
Nemzetközi szolidaritás
Az érdeklődés irányával és az országban tapasztalható szegénységgel összefügg a tenni akarásunk és a segítési szándékunk is: tízből nyolc ember teljes mértékben, további 10 százalék pedig inkább támogatta a nézetet, hogy először a saját problémáinkat kell megoldanunk, hogy utána másokon segíteni tudjunk. Azzal pedig, hogy Magyarországon túl sokan élnek szegénységben ahhoz, hogy más országokban élőket segítsünk, a megkérdezettek abszolút többsége, 79 százaléka értett egyet inkább vagy teljesen.
Tízből heten hallottak arról, hogy Magyarország szokott más, katasztrófahelyzetekben lévő országokat támogatni, amit a kérdezettek 71 százaléka támogat is. Arról azonban már kevesebben (tízből mindössze négyen) hallottak, hogy hazánk – nemzetközi kötelezettségvállalásainkból is eredően – a katasztrófahelyzeteken túl, fenntartható módon is segít más, fejlődő országokat. Bíztató ugyanakkor, hogy magával az elvvel (azaz hogy a fejletlenebb országokban élőket nem csak katasztrófa idején kell támogatni) megkérdezettek abszolút többsége (54 százalék) teljesen, további 19 százalék pedig inkább egyetért.
A válaszadók ötöde azonban ennek ellenére úgy véli, hogy az ország ne támogasson másokat, mert maga is segítségre szorul. További 45 százalék már valamivel engedékenyebb, és úgy véli, hogy bár inkább segítségre szorul, de másokat is támogathat. A kérdezetteknek csupán a negyede vallja azt, hogy Magyarország egyértelműen támogathat másokat. A válaszadók több mint fele ennek ellenére úgy véli, hogy Magyarország a jelenlegi (a nemzeti össztermék 0,1 százaléka), vagy azt meghaladó mértékben is támogathat más országokat.
Viszont tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos globális problémák figyelmet érdemelnek és megoldásra várnak. Az ENSZ által 2000-ben meghatározott ún. millenniumi fejlesztési célok szinte abszolút és stabil támogatottságot élveznek a felnőtt magyar lakosság körében. (Ezek a célok: a mélyszegénység mértékének csökkentése, az iskolázottság növelése, a nemek közti esélyegyenlőség megteremtése, a gyermek- és csecsemőhalandóság csökkentése, a várandós és kisgyermekes nők egészségügyi helyzetének javítása, a súlyos betegségek terjedésének megállítása, a környezeti fenntarthatóság biztosítása, valamint a fejlődő országokat segítő gazdaságpolitika folytatása)
Ezzel összhangban a megkérdezettek legnagyobb része (52 százaléka) szerint hazánknak leginkább az egészségügy és az oktatás (30 százalék) terén kéne segítséget nyújtania a fejlődő országoknak. A válaszadóknak csupán a 14 százaléka jelezte, hogy környezetvédelmi célokat is támogatásra érdemesnek talál, míg a demokráciafejlesztés elősegítésére csupán 4 százalékunk fordítana.
A támogatás kívánt földrajzi irányát tekintve a megkérdezettek legnagyobb hányada (44 százalék) szerint a legszegényebb, legrászorulóbb országokat kellene Magyarországnak támogatnia. Közel azonos arányban (43 százalék) említették a válaszadók azt, hogy a konfliktus és katasztrófa sújtotta országokat lenne szükséges támogatnia az országnak (a két kategória között természetesen gyakran van átfedés). Jóval kisebb arányban (17 százalék) jelezték viszont a válaszadók, hogy a környező országokat lenne célszerű segíteni a jelenleg a nemzetközi fejlesztési együttműködésre fordítható keretünkből, az olyan országokat pedig, ahol fontos külpolitika érdekeink vannak, csupán a válaszadók tizede nevezte meg, mint kívánatos célországot.
További izgalmas eredmények
A kutatás részletes ismertetése innét letölthető:
Prezentáció: Mennyire szolidáris a magyar?
Kutatási összefoglaló: A szolidaritás makro- és mikroszintű aspektusai
Módszertan
A kérdőíves vizsgálatot 2013. júniusában a Publicus Intézet készítette az ország felnőtt népességét reprezentáló 734 fő telefonos megkérdezésével. A mintavételből eredő torzulások a KSH Mikrocenzus 2005 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatban nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,7 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.
