A Publicus Intézet a Népszava megbízásából december 11-17. között 1000 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az embereket a karácsonyi szokásaikról.
A válaszadók harmada 10-50 ezer forintot, tízből hárman 50-100 ezer forintot, tízből egy fő 100-150 ezer forintot, 8 százaléknyian legfeljebb 10 ezer forintot, 6 százalék több mint 200 ezer forintot, 4 százalék 150-200 ezer forintot szán az idén karácsonyi ajándékokra.
A válaszadók 14 százalékának a karácsonyi kiadások, a favásárlás, az ajándékok, az ünnepi ételek, italok, családlátogatások nagy anyagi megterhelést jelentenek, így nem is tudja úgy megünnepelni a karácsonyt, ahogy szeretné. (2023-ban még 10 százalék volt ez az arány)
A válaszadók közel kétharmada (63 százalék) mondta azt, hogy jobban megterhelik a családi kasszát a karácsonyi kiadások, mint a korábbi években. (2023-ban még 59 százalék volt ez az arány.) Most így nyilatkozott a Tisza Párt szavazóinak a 80 százaléka, az egyéb ellenzéki pártok szavazóinak a 75 százaléka, a bizonytalan szavazók 61 százaléka, illetve Fidesz szavazók 46 százaléka.
Minden második (49 százalék) megkérdezett szokta valamilyen adománnyal támogatni a nem családtag rászorulókat Karácsonykor.További 14 százalék szintén szokott valamilyen ajándékkal kedveskedni, de nem minden évben.
A válaszadók 26 százaléka 1-10 ezer forintot, 16 százaléka 10-20 ezer forintot, 13 százaléka 20-50 ezer forintot, 6 százaléka 50-100 ezer forintot, 2 százaléka 100-200 ezer forintot, 1 százalék pedig 200 ezer forintál többet költ egy évben jótékonyságra.
A válaszadók 7 százaléka többet, 32 százaléka kevesebbet, 60 százalék pedig nagyjából ugyanannyit tudott idén jótékonyságra fordítani, mint a korábbi években.
A válaszadók 43 százaléka 1-5 főnek, 35 százaléka 6-10 főnek, 11 százalék 11 főnnek szokott általában ajándékot vásárolni karácsonykor. A megkérdezettek 10 százaléka nem vesz általában senkinek sem.

Minden második (49 százalék) megkérdezett a közeli hozzátartozói közül mindenkit megajándékoz. Tízből három (31 százalék) válaszadó elsősorban a gyerekeknek (de néhány felnőttnek is) minden ötödik (20 százalék) megkérdezett pedig csak gyerekeknek vesz ajándékot.

A válaszadók háromnegyede (73 százalék) jellemzően vásárolja az ajándékokat, 3 százaléknyi megkérdezett készíti, 22 százalék pedig vásárolja és készíti is.

Minden második (50 százalék) megkérdezett személyesen vásárol, minden tizedik (10 százalék) válaszadó interneten rendel, tízből négyen (38 százalék) pedig személyesen és interneten keresztül is vásárolnak.

Tízből hat (61 százalék) válaszadó keresi az akciós termékeket az ajándékozáshoz.

A válaszadók harmada (34 százalék) 10-50 ezer forintot, tízből hárman (28 százalék) 50-100 ezer forintot, tízből egy fő (10 százalék) 100-150 ezer forintot, 8 százaléknyian legfeljebb 10 ezer forintot, 6 százalék több mint 200 ezer forintot, 4 százalék 150-200 ezer forintot szán az idén karácsonyi ajándékokra.

A válaszadók 14 százalékának a karácsonyi kiadások, a favásárlás, az ajándékok, az ünnepi ételek, italok, családlátogatások nagy anyagi megterhelést jelentenek, így nem is tudja úgy megünnepelni a karácsonyt, ahogy szeretné. (2023-ban még 10 százalék volt ez az arány)
Minden második (49 százalék) megkérdezett úgy nyilatkozott, hogy nagy anyagi megterhelést jelenetek neki a karácsonyi kiadások, de ki tudja gazdálkodni. (2023-ban még 46 százalék volt ez az arány)
Tízből három (31 százalék) válaszadó mondta azt, hogy nem jelent anyagi gondot neki a fent felsorolt karácsonyi kiadások. (2023-ban még 41 százalék nyilatkozott így)

Tízből közel három (28 százalék) válaszadó vagy jelentősen többet (7 százalék), vagy valamivel többet (21 százalék) költ idén Karácsonyra, mint tavaly. (2023-ban még 35 százalék volt ez az arány)A mostani felmérésünk során így nyilatkozott a Tisza Párt szavazóinak a 34 százaléka, az egyéb ellenzéki pártok szavazóinak a 35 százaléka, a bizonytalan szavazók 27 százaléka, illetve a Fidesz szavazók 20 százaléka.
A megkérdezettek 14 százaléka kevesebbet költ idén Karácsonyra, mint tavaly. (2023-ban még 7 százalék volt ez az arány). A mostani felmérésünk során ezt mondta a Tisza Párt szavazóinak 17 százaléka, az egyéb ellenzéki pártok szavazóinak a 18 százaléka, a bizonytalan szavazók 14 százaléka, illetve a Fidesz szavazók 8 százaléka.
A válaszadók 57 százaléka ugyanannyit költ, mint tavaly Karácsonyra. (2023-ban még 55 százalék volt ez az arány). Mostani felmérésünk során így nyilatkozott a Fidesz szavazók 72 százaléka, a bizonytalan szavazók 55 százaléka, a Tisza Párt szavazóinak a 49 százaléka, illetve az egyéb ellenzéki pártok szavazóinak a 47 százaléka.

A válaszadók közel kétharmada (63 százalék) mondta azt, hogy jobban megterhelik a családi kasszát a karácsonyi kiadások, mint a korábbi években. (2023-ban még 59 százalék volt ez az arány. Most így nyilatkozott a Tisza Párt szavazóinak a 80 százaléka, az egyéb ellenzéki pártok szavazóinak a 75 százaléka, a bizonytalan szavazók 61 százaléka, illetve Fidesz szavazók 46 százaléka.

A válaszadók 48 százalékának műfenyője, 34 százalékának vágott fenyője, 4-4 százalékának pedig vagy gyökeres fenyője, vagy pedig valamilyen más dekorációja lesz. Közel minden tizedik (9 százalék) megkérdezettnek nem lesz karácsonyfája.

Minden második (49 százalék) megkérdezett szokta valamilyen adománnyal támogatni a nem családtag rászorulókat Karácsonykor. Így nyilatkozott a Fidesz szavazók 56 százaléka, a Tisza Párt szavazóinak az 50 százaléka, az egyéb ellenzéki pártok szavazóinak az 52 százaléka, illetve a bizonytalan szavazók 43 százaléka.
A válaszadók 14 százaléka szintén szokott valamilyen ajándékkal kedveskedni, de nem minden évben. Ezt mondta a bizonytalan szavazók 17 százaléka, a Tisza Párt szavazóinak a 14 százaléka, a Fidesz szavazók 12 százaléka, illetve az egyéb ellenzéki pártok szavazóinak a 10 százaléka.

A válaszadók 64 százaléka pénzadománnyal, 48 százaléka élelmiszerrel, 28 százaléka tárgyi adománnyal, illetve 4 százaléka önkéntes munkával szokta támogatni a rászorulókat.

Tízből nyolc (80 százalék) válaszadó civil szervezeten keresztül, illetve minden negyedik (25 százalék) megkérdezett egyházon keresztül szokott adományozni.

A válaszadók 26 százaléka 1-10 ezer forintot, 16 százaléka 10-20 ezer forintot, 13 százaléka 20-50 ezer forintot, 6 százaléka 50-100 ezer forintot, 2 százaléka 100-200 ezer forintot, 1 százalék pedig 200 ezer forintál többet költ egy évben jótékonyságra.

A válaszadók 7 százaléka többet, 32 százaléka kevesebbet, 60 százalék pedig nagyjából ugyanannyit tudott idén jótékonyságra fordítani, mint a korábbi években.

Az adományozók 65 százaléka gyerekeknek, 42 százaléka szegényeknek, 33 százaléka betegeknek, 22 százaléka állatoknak szokott adományokkal segíteni. További 7 százalék környezetvédelmi vagy kulturális célból adakozik, esetleg mentőknek, hajléktalanoknak, kórházaknak, vagy a Vörös Keresztnek ad adományt.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.
Módszertan
A kérdőíves vizsgálatot 2024. december 11-17. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével , a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2022 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.