A HVG Sorkövető című mellékletében jelent meg Zádori Zsolt szerkesztő írása, amelyben a 2008. tavaszi népszavazással kapcsolatban teszi közzé gondolatait. A cikkre – úgy érezzük – kötelességünk reagálni.

Örömmel tapasztaljuk, hogy a nyilvánosan is megkezdődött egyfajta párbeszéd a 2008 tavaszán tartott ügydöntő népszavazás eredményeinek mérésével, de sajnos legkevésbé annak sajtóbeli megjelenésével kapcsolatban. Nem is ragaszkodtunk volna álláspontunk közreadásához, de miután Zádori Zsolt cikkében – egy később finomított mondatban – meglehetősen negatív színben tűntünk fel, úgy érezzük, mi sem maradhatunk csendben. Különösen, hogy a szerző is csípőből elköveti azt a hibát, amelyet a magyar sajtó egésze is megtett a népszavazással összefüggő közvélemény-kutatások „közvetítése” során.

Több véleménykutató jelentetett meg adatokat a márciusi népszavazás előtti héten, köztük mi is. Minden politikai közvélemény-kutatást végző cégnek felelős döntést kell hoznia abban, hogy egy szavazáson való részvételt illetően a mért adatát hozza nyilvánosságra (mit mondanak a megkérdezettek), vagy az az alapján kiszámolt előrejelzését (más szempontok alapján mennyinek hisszük el, hogy elmegy).

Mi az eredmények ismertetésekor egészen pontosan így fogalmaztunk„Adataink érvényes és eredményes népszavazást vetítenek előre; eszerint a választók – 68%-os részvétel mellett – mindhárom díjat eltörlik. A kormánypártiak és a bizonytalanok kétharmada (57 és 59 százalék), az ellenzékiek négyötöde (84%) állítja, hogy március 9-én biztosan elmegy szavazni.” Majd nyilvánvalóvá tettük, hogy: „Magyarországon népszavazás ilyen magas részvétellel még nem zajlott, és feltehetően most sem fog.”

Látható, hogy a 68% nem „tipp”, hanem a többi adatközléssel ellentétben egyértelműen mért adat, és a bekezdés végén jelezzük is, hogy ez bizonyosan nem fog teljesülni. Tisztában voltunk vele, hogy választások és népszavazások közeledtével a válaszadóknál működésbe lép a „demokratikus megfelelési kényszer”, a kérdezőbiztos előtt többen „terveznek” elmenni, mint ahányan el is mennek. Az elemzésünkben egyébként – megjelentetése előtt – szerepelt egy mondat a részvétel becslésére vonatkozóan, ezt azonban kihúztuk. Nem szerettünk volna a jóslásversenyben részt venni, különösen, hogy most már a tisztelt olvasó számára is nyilvánvaló, hogy milyen bizonytalan modelleket lehetett (volna) csak felállítani; adott esetben a „szakértői becslés” érdemben nem különbözött a kávézacc-jóslástól. (Egyébként érdemes lenne visszaidézni a különböző kutatóintézetek hasonló időben mért eredményeit, melyek – nem csak a mi adatunkkal való – kísérteties hasonlóságát elfedte a mért és a becsült százalékok összekeverése.)

A „példaadó” szembenézést követve: arra nem gondoltunk, hogy a média általánosan, sőt, még az oly kitűnő HVG is becslésnek veszi a mért adat közlését, vagy esetleg – ami talán még szörnyűbb – a becslést mért adatnak. Le is kellett vonnunk a tanulságot: az egyértelműnél is egyértelműbben kell fogalmaznunk, ha ilyen „bonyolult” szakmai dolgokról van szó.

Tiszteletben tartva az egyébként nagyszerű Marián Béla véleményét, meggyőződésünk, hogy a közvélemény-kutatók elsősorban nem jóslásra valók. A jóslás a maga kockázataival lehet egy plusz, de éppen ezért úgy lenne korrekt a kutatóintézetek részvételre vonatkozó adatait közölni, hogy egyértelműen megkülönböztethetőek maradnak a mért százalékok és a jósolt arányok. Az újságíró dolgát persze jelentősen megkönnyítené, ha maguk a kutatóintézetek is világosan jeleznék, hogy éppen előrejelzésről van szó, vagy mérési eredményről.

Ágoston László, Pulai András
A Publicus Intézet vezetői