Tízből heten úgy látják, hogy az Orbán-kormány csökkenthetné az energiaárakat

Publicus Intézet a Népszava megbízásából március 30 – április 4. között 1007 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az emberek véleményét az energiaárakkal kapcsolatban.

Tízből hét megkérdezett szerint az Orbán-kormány inkább felelős az energiaárak emelkedéséért. Tízből hatan Oroszországot, minden második válaszadó pedig a brüsszeli szankciókat nevezték meg.

A válaszadók többsége nem helyesli, hogy az Orbán-kormány döntése nyomán a lakossági piaci energiaárak nem követik az energiaárak tőzsdei mozgását. Tízből hét megkérdezett szerint a jelen helyzetben lenne az Orbán-kormánynak mozgástere csökkenteni a lakossági piaci energiaárakat.

Tízből három válaszadó mondta azt, hogy a háztartásában túllépi a gáz- vagy villanyfogyasztás államilag támogatott mértéket. A megkérdezettek háromnegyede mondta azt, hogy az energiaszámlái összességében magasabbak, mint amire számított a rezsiárak tavalyi változása után.

A válaszadók átlagban 36.000 forintot költenek a háztartásukban áramra és gázra az utolsó számlák alapján. Még az áremelkedés előtt – ugyanebben az időszakban – a megkérdezettek átlagban 26 ezer forintot költöttek rezsire

Tízből közel négy válaszadó mondta azt, hogy nehézséget jelent neki a nem támogatott energiaköltségek kifizetése.


Tízből hét (72 százalék) megkérdezett szerint az Orbán-kormány inkább felelős az energiaárak emelkedéséért. Tízből hatan (62 százalék) Oroszországot, minden második (48 százalék) válaszadó pedig a brüsszeli szankciókat nevezték meg.

A választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből hét (72 százalék), tízből hat (59 százalék) bizonytalan szavazó, illetve a tízből öt (50 százalék) Fidesz szavazó 52 szerint Oroszország inkább felelős az energiaárak emelkedéséért.

Tízből közel kilenc (87 százalék) Fidesz szavazó, tízből négy (40 százalék) bizonytalan szavazó, illetve a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a negyede (27 százalék) szerint a brüsszeli szankciók inkább felelősek az energiaárak emelkedéséért.

A választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül majdnem az összes (97 százalék), a bizonytalan szavazók háromnegyede (76 százalék) illetve tízből három (30 százalék) Fidesz szavazó szerint az Orbán-kormány inkább felelős az energiaárak emelkedéséért.

A válaszadók többsége (54 százalék) nem helyesli hogy az Orbán-kormány döntése nyomán a lakossági piaci energiaárak nem követik az energiaárak tőzsdei mozgását. Így nyilatkozott a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből hét (71 százalék), a bizonytalan szavazók többsége (54 százalék), illetve tízből három (28 százalék) Fidesz szavazó. A 2022 januári felmérésünk során még a válaszadók 52 százaléka nem helyeselte a kormány döntését, illetve azon belül a Fidesz szavazóknak a 10 százaléka.

Tízből három (29 százalék) megkérdezett helyesli a magyar kormány döntését, hogy a lakossági piaci energiaárak ne kövessék az energiaárak tőzsdei mozgását. Ezt mondta minden második (51 százalék) Fidesz szavazó, a bizonytalan szavazók negyede (24 százalék), illetve a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a hatoda (16 százalék). A Fidesz szavazóknál 2022 januárjában még 75 százalék volt ez az arány.

Tízből hét (69 százalék) megkérdezett szerint a jelen helyzetben lenne az Orbán-kormánynak mozgástere csökkenteni a lakossági piaci energiaárakat. Így gondolja a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a túlnyomó többsége (84 százalék), a bizonytalan szavazók háromnegyede (74 százalék), illetve a Fidesz szavazók kevesebb mint fele (44 százalék). 2022 januári felmérésünk során is közel ugyanilyen arányok jöttek ki.

Tízből három (30 százalék) válaszadó mondta azt, hogy a háztartásában túllépi a gáz- vagy villanyfogyasztás államilag támogatott mértéket. Az aktív foglalkoztatottak inkább (31 százalék) mint a nyugdíjasok (25 százalék).

2022 októberében 39 százalék, 2022 augusztusában 43 százalék, 2022 júliusában pedig még 56 százalék volt ez az arány, azaz hónapról hónapra kevesebben vannak azok, akik többet fogyasztanak a támogatott mértéknél.

A megkérdezettek háromnegyede (75 százalék) mondta azt, hogy az energiaszámlái összességében magasabbak, mint amire számított a rezsiárak tavalyi változása után. Leginkább a 18-29 év közöttiek (82 százalék), a szakmunkások (86 százalék), és a diplomások (88 százalék) közölték ezt.

Minden hetedik (14 százalék) válaszadó nyilatkozott úgy, hogy az energiaszámlái olyan mértékben emelkedtek, mint amire számított. Leginkább a 45-59 év közöttiek (26 százalék) és a legfeljebb 8 általánost végzettek (27 százalék) közölték ezt.

Közel minden tizedik (8 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy az energiaszámlái összességében alacsonyabbak, mint amire számított a rezsiárak tavalyi változása után. Leginkább az érettségizettek és a 18-29 év közöttiek nyilatkoztak így (18-18 százalék).

A válaszadók átlagban 36.000 forintot költenek a háztartásukban áramra és gázra az utolsó számlák alapján. Tízből három (30 százalék) válaszadó 21-40 ezer forintot, minden negyedik (23 százalék) 41 ezer forint felett, minden ötödik (21 százalék) 11-20 ezer forintot, minden tizedik (11 százalék) megkérdezett pedig 10 ezer forint alatti összeget költ rezsire. Az aktív foglalkoztatottak átlagban 38 ezer forintot, a nyugdíjasok 30 ezer forintot, az egyéb inaktívok pedig 31 ezer forintot költenek a háztartásban áramra és gázra.

Még az áremelkedés előtt – ugyanebben az időszakban – a megkérdezettek átlagban 26 ezer forintot költöttek rezsire. Tízből három (30 százalék) válaszadó 21-40 ezer forintot, a megkérdezettek negyede (26 százalék) 11-20 ezer forintot, nyolcada (12 százalék) 10 ezer forint alatt, kilencede (11 százalék) pedig 41 ezer forint felett költött rezsire még az áremelkedés előtt. Az aktív foglalkoztatottak átlagban 27 ezer forintot, a nyugdíjasok 26 ezer forintot, az egyéb inaktívok pedig 21 ezer forintot költöttek a háztartásban áramra és gázra.

Tízből közel négy (37 százalék) válaszadó mondta azt, hogy nehézséget jelent neki a nem támogatott energiaköltségek kifizetése. Leginkább a legfeljebb 8 általánost végzettek (45 százalék), a nők (44 százalék) és a nyugdíjasok (43 százalék) nyilatkoztak így.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2023. március 30 – április 04. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1007 fő telefonos megkérdezésével , a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg