Pártok támogatottsága – 2022 március vége

Publicus Intézet a Népszava megbízásából március 29-31. között 1025 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a kormány és az ellenzék támogatottságát. Jelen kutatás csupán a hazai listás szavazatok aktuális állását méri. A választások végeredményét ezen felül az egyéni választókerületi eredmények, és a határon túlról érkező szavazatok is érdemben befolyásolják – ezeket ez a kutatás nem méri.


A megkérdezettek 51 százaléka inkább nem elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok. Arányuk (folytatva a trendet) 3 százalékponttal növekedett a múlthavi mérésünkhöz képest.

A bizonytalan szavazók többsége (56 százalék) inkább elégedetlen azzal, ahogy Magyarországon mennek a dolgok. A Fidesz szavazók 15 százaléka is így nyilatkozott, illetve szinte az összes ellenzéki szavazó (96 százalék).

A válaszadók 46 százaléka inkább elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok. Ezt mondta a Fidesz szavazók 83 százaléka, a bizonytalan szavazók 39 százaléka, illetve az ellenzéki szavazók 4 százaléka.

A megkérdezettek háromnegyede (76 százalék) mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni, azaz meglehetősen magas részvételre számíthatunk április 3-án.

Az utóbbi időszakban az ellenzéki szavazók részvételi hajlandósága folyamatosan növekszik, míg a kormánypártiak mozgósítottsága enyhén csökken. A március 31-én befejezett adatfelvételkor az ellenzéki szavazók részvételi hajlandósága 5 százalékponttal volt magasabb, mint a kormánypártoké.

Az összes megkérdezett körében két százalékpontos kormánypárti vezetést láthatunk, 35 százalék szavazna a Fidesz-KDNP szövetségére, és 33 százalék a Egységben Magyarországért szövetségre.

Ám az ellenzéki pártok magasabb részvételi hajlandósága okán, a biztos szavazó, pártválasztók körében teljesen kiegyenlített, 47-47 százalékos a kormánypárti és ellenzéki szövetségek támogatottsága.

A bizonytalanok aránya 27 százalékos, ám hét százalékpontnyi bizonytalan szavazó aktívnak tekinthető, és köztük 61-39 arányban az ellenzék irányában billenők vannak többen. További pártok közül egy sem éri el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

Hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) a 2022-es országgyűlési választásokon szövetségben indul az “Egységben Magyarországét” névvel, így a Publicus Intézet a kampányidőszakban ezekről nem, csak a hivatalos indulókról közöl adatot.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatóak. A kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2022. március 29 – 31. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1025 fő telefonos megkérdezésével , a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.