A többség inkább nem támogatna egy esetleges budapesti olimpiát

Publicus Intézet a Népszava megbízásából augusztus 07 – 16. között 1000 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az emberek véleményét egy esetleges budapesti olimpiáról.

A többség inkább nem támogatna egy esetleges budapesti olimpiai pályázatot. Így nyilatkozott az ellenzéki szavazók és a Tisza Párt szavazói közül tízből nyolc, tízből hat pártnélküli szavazó, illetve minden ötödik Fidesz szavazó. A budapesti válaszadók közül tízből hatan mondták ezt.

Tízből hét válaszadó inkább egyetért azzal az állítással, hogy egy jövőbeli budapesti olimpia megrendezése nagyon sokba kerülne, Magyarországon ezt a pénzt más célokra kellene fordítani.

Tízből hat megkérdezett inkább egyetért azzal az állítással, hogy az olimpiához szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól, senki másnak nem érdeke ez. Szintén tízből közel hatan mondták azt, hogy Magyarország túl szegény egy olimpia megrendezéséhez.

Egyúttal a megkérdezettek kétharmada inkább egyetért azzal, hogy egy jövőbeli budapesti olimpia növelné az ország ismertségét. A többség szerint egy budapesti olimpia javítaná Magyarország megítélését, illetve büszkeséggel is töltené el szintén a többséget, ha hazánk megrendezné az olimpiát.


Tízből három (31 százalék) válaszadó mondta azt, hogy annyi olimpiai eseményt követ, amennyi csak belefér az idejébe. 16 százaléknyi megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy minden magyar vonatkozású eseményt megnéz, 8 százaléknyi pedig úgy, hogy csak bizonyos sportágak eseményit követi.

14 százalék mondta azt, hogy nem követi tudatosan az olimpiát, de ha valami felkelti az érdeklődését, megnézi.

Minden tizedik (10 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy kevés eseményt néz meg, de az eredményeket követi, minden ötödik (21 százalék) válaszadó pedig úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem követi figyelemmel az olimpiát.

Azok körében, akik követték az olimpia eseményeit, tízből közel kilencen (87 százalék) a tévén keresztül, tízből hárman (30 százalék) online módon, minden kilencedik (11 százalék) válaszadó pedig rádión keresztül tette ezt.

Tízből hat (59 százalék) válaszadó önmagában az olimpiai részvételt is sportolói sikernek tartja. Minden ötödik (20 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy az a valódi siker, ha a sportoló a legjobbját nyújtja. 16 százalék nyilatkozott úgy, hogy az érem megszerzése számít sportolói sikernek, 1 százalék mondta azt, hogy csak az aranyérem számít.

A többség (55 százalék) inkább nem támogatna egy esetleges budapesti olimpiai pályázatot. Így nyilatkozott az ellenzéki szavazók és a Tisza Párt szavazói közül tízből nyolc (81 és 80 százalék), tízből hat (58 százalék) pártnélküli szavazó, illetve minden ötödik (20 százalék) Fidesz szavazó. A budapesti válaszadók közül tízből hatan (59 százalék) mondták ezt. (2021 februárjában is ehhez hasonló eredmények születtek)

Tízből négy (41 százalék) megkérdezett inkább támogatna egy esetleges budapesti olimpiai pályázatot. Így nyilatkozott tízből közel nyolc (78 százalék) Fidesz szavazó, a pártnélküliek harmada (33 százalék), az ellenzéki szavazók 18 százaléka, illetve a Tisza Párt szavazóinak a 16 százaléka.

Tízből hét (71 százalék) válaszadó inkább egyetért azzal az állítással, hogy egy jövőbeli budapesti olimpia megrendezése nagyon sokba kerülne, Magyarországon ezt a pénzt más célokra kellene fordítani.

A megkérdezettek kétharmada (65 százalék) inkább egyetért azzal, hogy egy budapesti olimpia növelné az ország ismertségét.

Tízből hat (61 százalék) válaszadó inkább egyetért azzal az állítással, hogy az olimpiához szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól, senki másnak nem érdeke ez. Szintén tízből közel hatan (59 százalék) mondták azt, hogy Magyarország túl szegény egy olimpia megrendezéséhez.

A többség szerint egy jövőbeli budapesti olimpia javítaná Magyarország megítélését (55 százalék), illetve büszkeséggel is töltené el szintén a többséget (55 százalék), ha hazánk megrendezné az olimpiát.

A többség (54 százalék) inkább nem ért egyet azzal az állítással, hogyha olimpiát rendeznének az országban, akkor olyan sportlétesítmények épülnének, amelyek máskor is használhatók, ezzel javítva a magyar sport helyzetét.

Tízből közel kilenc (85 százalék) Fidesz szavazó, minden második (49 százalék) pártnélküli szavazó, az ellenzéki szavazók 44 százaléka, illetve a Tisza Párt szavazóinak a 28 százaléka inkább egyetért azzal az állítással, hogy egy jövőbeli budapesti olimpia inkább javítaná Magyarország megítélését.

A Tisza Párt szavazóinak és az ellenzéki szavazóknak a túlnyomó többsége (84 és 80 százalék), a pártnélküliek kétharmada (66 százalék), illetve tízből három (30 százalék) Fidesz szavazó inkább egyetért azzal az állítással, hogy az olimpiához szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól, senki másnak nem érdeke ez.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatókA kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2024. augusztus 07 – 16. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével , a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.