Budapest: A 3-as metró és a Közlekedési Múzeum ügye

Publicus Intézet a Népszava megbízásából május 27 – 29. között 1000 fő megkérdezésével a budapestiek körében készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta egyes aktuális fővárosi ügynek a megítélését.

Tízből hat megkérdezett szerint elsősorban a Tarlós István vezette korábbi budapesti vezetés illetve a kormány a felelős azért, hogy számtalan hiba, probléma derült ki az oroszok által felújított metrószerelvényekkel kapcsolatban. A Fidesz szavazók negyede szerint is Budapest korábbi vezetése okolható mindezért.

Tízből nyolc megkérdezett szimpatikusnak tartja a fővárosnak azon tervét, hogy a szerelvényeket felújító cég fizesse ki a metrókocsikból hiányzó légkondicionálást, mivel egyébként is tartozik a fővárosnak a korábbi késedelmei miatt.

Tízből hét válaszadó szerint nem fogadható el az, hogy a 2017-ben lebontott közlekedési múzeum utódja a tervek szerint 2027-ben nyit meg, mivel vagy csak az új épület megnyitása után kellett volna lebontani a régit, vagy pedig legkésőbb néhány év után újra ki kéne nyitnia az intézménynek.

A fővárosiak enyhe többsége inkább elégedett azzal, ahogy Budapesten mennek a dolgok. Leginkább az MSZP-P és a DK szavazói ítélek meg a legjobban Karácsony főpolgármesterségét, míg a Jobbik és a Fidesz szavazói azok, akik inkább elégedetlenek azzal, ahogy Budapesten mennek a dolgok.


Tízből hat (59 százalék) megkérdezett szerint elsősorban a Tarlós István vezette korábbi budapesti vezetés (31 százalék) illetve a kormány, a Fidesz (28 százalék) a felelős azért, hogy számtalan hiba, probléma derült ki az oroszok által felújított metrószerelvényekkel kapcsolatban. Minden tizedik (8 százalék) válaszadó szerint a Karácsony Gergely vezette mostani vezetés a felelős a 3-as metró szerelvényeinél előforduló hibák miatt. Minden ötödik (21 százalék) megkérdezett szerint azonban egyik fél sem felelős a felmerült problémákért.

Az ellenzéki szavazók túlnyomó többsége egyértelműen Tarlóst, illetve a kormányzatot látják hibásnak. Míg azonban a Momentum szavazói inkább a Fideszt látják hibásnak (55 százalék), addig például a DK és az MSZP-P szavazói Tarlós Istvánt (61 és 46 százalék) tartják a felelősnek a kialakult állapotokért.

A Fidesz szavazók negyede (24 százalék) szerint is Budapest korábbi vezetése, a Tarlós-féle vezetés okolható azért, hogy számtalan hiba, probléma derült ki az oroszok által felújított metrószerelvényekkel kapcsolatban.

Tízből nyolc (82 százalék) megkérdezett szimpatikusnak tartja a fővárosnak azon tervét, hogy a szerelvényeket felújító cég fizesse ki a metrókocsikból hiányzó légkondicionálást, mivel egyébként is tartozik a fővárosnak a korábbi késedelmei miatt. Közel ugyanilyen arányban (79 százalék) tartják jó ötletnek a főváros tervét a Fidesz szavazói is.

Tízből hét (71 százalék) válaszadó szerint nem fogadható el az, hogy a 2017-ben lebontott közlekedési múzeum utódja a tervek szerint 2027-ben nyit meg, mivel vagy csak az új épület megnyitása után kellett volna lebontani a régit (43 százalék), vagy pedig legkésőbb néhány év után újra ki kéne nyitnia az intézménynek (28 százalék). Tízből kettő (17 százalék) megkérdezett tartja elfogadhatónak, hogy a közlekedési múzeum végül 2027-ben fog megnyit az új helyén.

Tízből hat DK (58 százalék), MSZP-P (58 százalék) és Momentum (57 százalék) szavazó szerint nem fogadható el, hogy a tervek szerint 2027-ben fog megnyitni a közlekedési múzeum, mivel csak az új épület megnyitása után kellett volna lebontani a régit. A Fidesz szavazók negyede (25 százalék) is így gondolja, azonban náluk található a legnagyobb elfogadottság is (28 százalék) a közlekedési múzeum jövőjét illetően.

A fővárosiak enyhe többsége (52 százalék) inkább elégedett azzal, ahogy Budapesten mennek a dolgok. Leginkább az MSZP-P (67 százalék) és a DK (63 százalék) szavazói ítélek meg a legjobban Karácsony főpolgármesterségét, míg a Jobbik (62 százalék) és a Fidesz (54 százalék) szavazói azok, akik inkább elégedetlenek azzal, ahogy Budapesten mennek a dolgok.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2020. május 27 – 29. között a Publicus Intézet készítette Budapest felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő hibrid, telefonos és online megkérdezésével. A mintavételből eredő torzulások a KSH Mikrocenzus 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, és iskolai végzettség szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a Budapesten élők hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb budapesti lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.