A Publicus Intézet a Népszava megbízásából augusztus 1-6. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta az emberek véleményét az augusztus 20-ai tüzijátékról.
Tízből hat válaszadó nem tartja jó dolognak, hogy Magyarország minden évben nagyszabású tűzijátékkal ünnepli az államalapítást augusztus 20-án. Tízből szintén hat megkérdezett szerint nem helyes, hogy idén is megrendezik az ünnepi tűzijátékot
Tízből nyolc válaszadó egyetért azzal az állítással, hogy a tűzijáték túl sokba kerül, az erre fordított milliárdoknak máshol jobb helye lenne.
Idén a kormány pont annyit – 10.9 milliárd forintot – tervez az augusztus 20-i tűzijátékra költeni, mint a pedagógusok béremelésére. A válaszadók átlagosan ennek az összegnek közel a 35 százalékát költenék a tűzijátékra, illetve közel a 65 százalékát a pedagógusok béremelésére.
Közel minden második válaszadó mondta azt, hogy elment már valaha is megnézni az augusztus 20-i budapesti tűzijátékot. A megkérdezettek 5 százaléka úgy nyilatkozott, hogy meg fogja nézni idén élőben, a helyszínen a budapesti tűzijátékot, 28 százalék meg fogja nézni, de Tv-n vagy az interneten keresztül, illetve 60 százalék nem fogja figyelemmel kísérni a jeles eseményt.
Tízből hat (61 százalék) válaszadó nem tartja jó dolognak, hogy Magyarország minden évben nagyszabású tűzijátékkal ünnepli az államalapítást augusztus 20-án. Így nyilatkozott a Tisza Párt szavazóinak a 85 százaléka, a bizonytalan szavazók 61 százaléka, illetve a Fidesz szavazók 25 százaléka.

Tízből szintén hat (57 százalék) megkérdezett szerint nem helyes, hogy idén is megrendezik az ünnepi tűzijátékot. Ezt mondta a Tisza Párt szavazóinak a 84 százaléka, a bizonytalan szavazók 57 százaléka, illetve a Fidesz szavazók 20 százaléka.

Tízből nyolc (80 százalék) válaszadó egyetért azzal az állítással, hogy a tűzijáték túl sokba kerül, az erre fordított milliárdoknak máshol jobb helye lenne. Így gondolja a Tisza Párt szavazóinak a 96 százaléka, a bizonytalan szavazók 84 százaléka, illetve a Fidesz szavazók 51 százaléka.

Közel minden második (48 százalék) válaszadó mondta azt, hogy elment már valaha megnézni az augusztus 20-i budapesti tűzijátékot. Így nyilatkozott a budapesti megkérdezettek 74 százaléka, a megyeszékhelyeken élők 42 százaléka, a kisebb városokban élők 46 százaléka, illetve a községekben élők 39 százaléka.

A válaszadók 5 százaléka mondta azt, hogy meg fogja nézni idén a budapesti tűzijátékot a helyszínen. Leginkább a fővárosban élők (15 százalék), a 30-44 év közöttiek (6 százalék) és a 60 évnél idősebbek (6 százalék) nyilatkoztak így, illetve pártszimpátia alapján a Fidesz szavazók 9 százaléka, a bizonytalan szavazók 5 százaléka, továbbá a Tisza Párt szavazóinak 1 százaléka.
A megkérdezettek 28 százaléka fogja nézni a tűzijátékot, de Tv-n vagy az interneten keresztül. Leginkább a 60 évnél idősebbek (39 százalék) és a községekben élők (34 százalék) mondták ezt, illetve pártszimpátia alapján a Fidesz szavazók 46 százaléka, a bizonytalan szavazók 33 százaléka, illetve a Tisza Párt szavazóinak a 14 százaléka.
A válaszadók 60 százaléka nem fogja nézni idén a budapesti tűzijátékot. Leginkább a 18-29 év közöttiek (67 százalék), a megyeszékhelyen és a kisebb városokban élők (62-63 százalék) mondták ezt, illetve pártszimpátia alapján a Tisza Párt szavazóinak a 78 százaléka, a bizonytalan szavazók 57 százaléka, illetve a Fidesz szavazók 37 százaléka.
(A megkérdezettek 5 százaléka még nem tudja hogy meg fogja-e nézni a budapesti tűzijátékot, illetve 1 százalék vagy nem akart vagy nem tudott válaszolni a kérdésre)

Azok körében, akik nem vesznek részt Budapesten az augusztus 20-ai ünnepségen, a válaszadók közel negyede (23 százalék) mondta azt, hogy attól még valahol máshol elmegy valamilyen helyi ünnepségre. Leginkább a 45 és 59 év közöttiek (33 százalék), illetve a férfiak (28 százalék) mondták ezt.

Idén a kormány pont annyit – 10.9 milliárd forintot – tervez az augusztus 20-i tűzijátékra költeni, mint a pedagógusok béremelésére. A válaszadók átlagosan ennek az összegnek a 35 százalékát költenék a tűzijátékra. A Fidesz szavazóknál ez az arány 50,3 százalék, a bizonytalan szavazóknál 33,3 százalék, illetve a Tisza Párt szavazóinál 24,7 százalék.

A válaszadók a tűzijáték 10,9 milliárdos költségének átlagosan a 66,4 százalékát költenék a pedagógusok béremelésére. Ez az arány a Tisza Párt szavazóinál 75,7 százalék, a bizonytalan szavazóknál 61,7 százalék, illetve a Fidesz szavazóknál 55 százalék.

A Publicus Intézet közel 20 éve Magyarország egyik meghatározó piac-, és közvéleménykutató cége. Legpontosabb eredményeket mérte többek között a 2024-es főpolgármester-választáson, és EP választáson, a 2019-es főpolgármester-választáson, vagy a 2016-os „kvótanépszavazás” esetén. További eredményeinkről ide kattintva tájékozódhat.
Módszertan
A kérdőíves vizsgálatot 2025. augusztus 1-6 között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2022 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/- 3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.