A Publicus Intézet a Népszava megbízásából augusztus 25-30. között 1000 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az embereket a COVID-ról.
A megkérdezett többsége három koronavírus elleni oltást kapott. Minden ötödik válaszadó kettő, minden tizedik pedig négy vagy több oltást kapott, a megkérdezettek 14 százaléka pedig egyetlen egyet sem.
A válaszadók harmada tervezi, hogy felveszi a soron következő oltást.
A megkérdezettek kétharmada egyszer sem volt koronavírus fertőzött, a negyede egyszer kapta el a koronavírust, 6 százaléknyi válaszadó pedig kétszer.
Tízből hat megkérdezett mondta azt a koronavírus fertőzése kapcsán, hogy enyhe tünetei voltak. Tízből három válaszadó pedig úgy nyilatkozott, hogy súlyos, de még otthon kezelhető tünetei voltak.
Tízből négy megkérdezett mondta azt, hogy inkább fél egy esetleges őszi járványhullámtól, illetve a válaszadó negyede inkább fél attól, hogy majomhimlőjárvány tör ki Magyarországon.
A megkérdezettek 49 százaléka szerint a kormány jelenleg inkább megfelelően, 43 százaléka szerint pedig inkább nem kezeli megfelelően a járványt.
A megkérdezett többsége (55 százalék) három koronavírus elleni oltást kapott. Minden ötödik (20 százalék) válaszadó kettő, minden tizedik (9 százalék) megkérdezett pedig négy vagy több oltást kapott. A válaszadók 14 százaléka pedig egyetlent sem.
Leginkább a nők, és a hatvan évnél idősebbek kaptak három, vagy annál több oltást.
Tízből hat (58 százalék) megkérdezett nem tervezi, hogy felveszi a következő oltást. Leginkább a bizonytalan szavazók (68 százalék), a 18-29 és 30-44 év közöttiek (68-67 százalék) az érettségizettek (69 százalék), illetve azok, akik egyetlen (95 százalék), vagy pedig csak két oltást kapók mondták ezt (80 százalék).
A válaszadók harmada (33 százalék) tervezi, hogy felveszi a soron következő oltást. Leginkább a választásokön együttműködő ellenzéki pártok szavazói (43 százalék) mondták ezt, illetve a 60 évnél idősebbek (45 százalék), a diplomások (46 százalék), illetve azok, akik már három (44 százalék), és négy oltást kaptak (54 százalék).
A válaszadók kétharmada (63 százalék) mondta azt, hogy egyszer sem volt koronavírus fertőzött. Leginkább a nyugdíjasok mondták ezt (79 százalék).
A megkérdezettek negyede (27 százalék) egyszer kapta el a koronavírust. Leginkább a 18-29 év közöttiek és az aktív foglalkoztatottak mondták ezt. (40 és 32 százalék),
A válaszadók 6 százalék mondta azt, hogy kétszer lett koronavírus fertőzött.
Tízből hat (61 százalék) megkérdezett mondta azt a koronavírus fertőzése kapcsán, hogy enyhe tünetei voltak. Tízből három (29 százalék) válaszadó nyilatkozott úgy, hogy súlyos, de még otthon kezelhető tünetei voltak, 5 százalék mondta azt, hogy tünetmentes volt, 3 százalék pedig azt, hogy kórházban kellett kezelni, de nem lélegeztetőgépen.
Tízből négy (40 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy inkább fél egy esetleges őszi járványhullámtól. Leginkább a 60 évnél idősebbek (56 százalék) és a legfeljebb 8 általánost végzettek közölték ezt (57 százalék).
Tízből hat (59 százalék) válaszadó pedig úgy nyilatkozott, hogy inkább nem fél egy esetleges őszi járványhullámtól. Leginkább 18-44 év közöttiek (71 százalék), a szakmunkások (68 százalék), és a férfiak (66 százalék) mondták ezt.
A megkérdezettek negyede (25 százalék) inkább fél attól, hogy majomhimlőjárvány tör ki Magyarországon. Leginkább a 60 évnél idősebbek (37 százalék), a legfeljebb 8 általánost végzettek (35 százalék), illetve a nők (31 százalék) mondták ezt.
Tízből hét (70 százalék) válaszadó inkább nem fél attól, hogy kitörne egy ilyen járvány Magyarországon. Leginkább a 30-44 év közöttiek (82 százalék), és a diplomások (83 százalék) mondták ezt.
Minden második (49 százalék) megkérdezett szerint a kormány jelenleg inkább megfelelően kezeli a járványveszélyt. Így látja tízből közel kilenc (86 százalék) Fidesz szavazó, a bizonytalan szavazók 44 százaléka, illetve a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből kettő (20 százalék)
A válaszadók 43 százaléka szerint a kormány jelenleg inkább nem kezeli megfelelően a járványt. Így látja a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a háromnegyede (73 százalék), közel minden második bizonytalan szavazó (47 százalék), illetve a Fidesz szavazók 5 százaléka.
A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.
Módszertan
A kérdőíves vizsgálatot 2022. augusztus 25 – 30. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével , a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.