Kétharmad szerint nem tekinthető lezártnak a pedofil-kegyelmi botrány

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából február 27 – március 6. között 1000 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az emberek véleményét a kegyelmi botrányról.

Tízből nyolc válaszadó inkább felháborítónak tartja, hogy köztársasági elnöki kegyelemben részesült K. Endre, akit azért ítéltek el, mert segített egy gyermekotthon pedofil vezetőjének elkerülni a felelősségre vonást.

A megkérdezettek háromnegyede szerint helyesen tette Novák Katalin, hogy lemondott a köztársasági elnöki pozícióról az ügy miatt.

A válaszadók kétharmada szerint nem Nováknak volt a saját döntése, hogy köztársasági elnöki kegyelemben részesült K. Endre. A megkérdezettek 44 százaléka szerint azért adott kegyelmet Novák, mert valaki erre utasította, és nem tehetett mást.

Tízből hat megkérdezett szerint Orbán Viktor tudott arról, hogy K. Endre kegyelmet kapott Novák Katalintól.  Minden második válaszadó szerint a miniszterelnök felelőssé tehető a kegyelmi botrányért.

A válaszadók közel kétharmada szerint nem tekinthető lezártnak a kegyelmi botrány, szükséges lenne tovább felelősöket megnevezni. Így nyilatkozott a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből kilenc, a bizonytalan szavazók többsége, illetve tízből négy Fidesz szavazó.


Tízből nyolc (80 százalék) válaszadó inkább felháborítónak tartja, hogy köztársasági elnöki kegyelemben részesült K. Endre, akit azért ítéltek el, mert segített egy gyermekotthon pedofil vezetőjének elkerülni a felelősségre vonást. Így nyilatkozott a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül szinte az összes (97 százalék), tízből nyolc (79 százalék) bizonytalan szavazók, illetve tízből hat (62 százalék) Fidesz szavazó.

A megkérdezettek háromnegyede (76 százalék) szerint helyesen tette Novák Katalin, hogy lemondott a köztársasági elnöki pozícióról az ügy miatt. Így gondolja a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből kilenc (90 százalék), a bizonytalan szavazók háromnegyede (73 százalék), illetve a Fidesz szavazók közel kétharmada (64 százalék).

A válaszadók kétharmada (66 százalék) szerint nem Novák Katalinnak volt a saját döntése, hogy köztársasági elnöki kegyelemben részesült K. Endre. Így gondolja a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből kilenc (86 százalék), a bizonytalan szavazók közel kétharmada (63 százalék), illetve a Fidesz szavazók közel fele (46 százalék).

A megkérdezettek 44 százaléka szerint azért adott kegyelmet Novák Katalin a pedofil gyermekotthon-igazgató bűntársának, mert valaki erre utasította, és nem tehetett mást. Így gondoljaa választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből hét (68 százalék), tízből négy (42 százalék) bizonytalan szavazó, illetve a Fidesz szavazók ötöde (20 százalék).

A válaszadók 12 százaléka szerint a volt köztársasági elnök azért tett így, mert valaki kérte erre. Így látja a bizonytalan szavazók 15 százaléka, a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a 14 százaléka, illetve a Fidesz szavazók 7 százaléka.

A megkérdezettek 15 százaléka szerint valaki félrevezette Novák Katalint. Így nyilatkozott a Fidesz szavazók negyede, minden tizedik bizonytalan szavazó (10 százalék), illetve a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak is majdnem minden tizedik (9 százalék).

Minden tizedik (10 százalék) válaszadó szerint Novák azért tett így, mert nem figyelt, nem tudta, hogy mit ír alá. Így gondolja közel minden ötödik (18 százalék) Fidesz szavazó, minden tizedik (10 százalék) bizonytalan szavazó, illetve a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a 4 százaléka.

A megkérdezettek 5 százaléka szerint Novák Katalin azért adott kegyelmet, mert ezt tartotta a helyes döntésnek. Így látja a Fidesz szavazók 11 százaléka, a bizonytalan szavazók 3 százaléka, illetve a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a 2 százaléka.

Minden második (49 százalék) válaszadó szerint nem volt Novák Katalin saját döntése, hogy távozott a köztársaságelnöki pozícióból. Így gondolja a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinek a háromnegyede (76 százalék), a bizonytalan szavazók 44 százaléka, illetve tízből közel három (27 százalék) Fidesz szavazó.

Tízből hat (60 százalék) megkérdezett szerint nem elfogadható az, hogy Balog Zoltán korábbi politikusként, egyházi vezetőként befolyással lehetett a kegyelmi döntésekre. Így látja a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből nyolc (79 százalék), a bizonytalan szavazók enyhe többsége (52 százalék), illetve közel minden második (47 százalék) Fidesz szavazó.

A válaszadók közel kétharmada szerint (63 százalék) nem tekinthető lezártnak a kegyelmi botrány, szükséges lenne tovább felelősöket megnevezni. Így nyilatkozott a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből kilenc (91 százalék), a bizonytalan szavazók többsége (58 százalék), illetve tízből négy (40 százalék) Fidesz szavazó.

Tízből három (28 százalék) megkérdezett látja úgy, hogy lezártnak tekinthető a kegyelmi botrány. Ezt mondta minden második (50 százalék) Fidesz szavazó, tízből három (28 százalék) bizonytalan szavazó, illetve a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a 6 százaléka.

Tízből hat (57 százalék) megkérdezett szerint Orbán Viktor tudott arról, hogy K. Endre kegyelmet kapott Novák Katalintól. Így gondolja nyilatkozott a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből kilenc (91 százalék), tízből hat bizonytalan szavazó (60 százalék), illetve a Fidesz szavazók közel negyede (23 százalék).

Minden második (49 százalék) válaszadó szerint Orbán Viktor felelőssé tehető a kegyelmi botrányért. Így nyilatkozott a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül tízből kilenc (86 százalék), közel minden második (46 százalék) bizonytalan szavazó, illetve a Fidesz szavazók 12 százaléka.

Tízből három (30 százalék) megkérdezett mondta azt, hogy romlott a véleménye a pedofilbotrány kirobbanása és kezelése után az ország vezetéséről. Ezt közölte a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül minden második (50 százalék), tízből három (30 százalék) bizonytalan szavazó, illetve a Fidesz szavazók 8 százaléka.

Tízből közel hat (56 százalék) válaszadó véleménye nem változott a pedofilbotrány kirobbanása és kezelése után az ország vezetéséről. Ezt mondta a Fidesz szavazók kétharmada (66 százalék), a bizonytalan szavazók többsége (54 százalék),a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazói közül minden második (49 százalék).

A megkérdezettek 8 százalékának a véleménye javult az ország vezetéséről az események után. A Fidesz szavazók 20 százaléka nyilatkozott így, illetve a bizonytalan szavazók 4 százaléka.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2024. február 27 – március 06. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével , a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.