Pártok támogatottsága és politikusok népszerűsége, 2017 április

Az elmúlt hónapok politikai történései érdemben nem befolyásolták a pártok támogatottságát. Bár a Fidesz negatív, ellenségképző politizálása (CEU, Soros, EU, civilek, stb.) összességében nem nyeri el a szavazók támogatását, az MSZP által beindított „Fizessenek a gazdagok” kampány viszont pozitív fogadtatásra talál szinte az összes választói csoportban, ez csupán arra volt elég eddig, hogy a Fidesz mozgósítsa, aktivizálja a saját táborát, míg az MSZP stabilizálja azokat, akiket Botka megjelenésével magához vonzott.

A várhatóan párttá alakuló Momentum Egyesület az elmúlt hónapokban érdemi támogatói tábort csak Budapesten tudott szerezni, ahol kanibalizálta a kis pártok (Együtt, PM, LMP) szavazóit, de a Fidesz, az MSZP, és a Jobbik táborát sem érintette meg, és a bizonytalanokból sem tudott új szavazókat bevonzani. Tehát a szervezet, megjelenésével nem hozott új szavazókat az ellenzéki táborba, és csak Budapesten volt átrendező hatásavidéken a szervezetnek nincs kimutatható tábora.

2017_04_pol_nepsz.png

Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, április 10 és 16 között, 1021 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát és egyes politikusok megítélését. Az elmúlt egy hónapban a Fidesz támogatottsága egy százalékpontot csökkenve 24 százalék. Az MSZP és Jobbik tábora nem változott, így 14 és 11 százalék.

Fidesz szavazóinak száma a múlt hónaphoz képest egy százalékpontot csökkent, és 24 százalék. Viszont a párt szavazóinak aktivitása emelkedett, és ebben a hónapban ők a legaktívabbak.

Az MSZP támogatottsága tavaly év vége óta lassan, de folyamatosan növekszik, a párt erre a hónapra stabilizálta a megszerzett táborát, ami most változatlanul 14 százalék. A párt szavazói továbbra is meglehetősen aktívak.

Jobbik támogatása a múlt hónaphoz képest nem változott, és 11 százalék. A párt támogatottsága már majd’ egy éve beszorult a 10-11 százalékos sávba. A Jobbik támogatóinak aktivitása továbbra is alacsony.

2017_04_ppref.png

A többi párt megítélése minimálisan változott. Az LMP továbbra is 3 százalékon áll. A DK viszont egy százalékpontot csökkenve újra 3 százalék. Az Együtt támogatottsága ebben a hónapban sem elérte el az egy százalékot, csakúgy mint a Párbeszéd, az MLP, és a Kétfarkú Kutya Párt sem. Viszont egy százalékpontot növekedve, 2 százalékon áll a Momentum Egyesületet is – amely bár nem párt, így nem választható – mégis, válaszadóink említették.

Az elmúlt hónapok politikai történései érdemben nem befolyásolták a pártok támogatottságát. Bár a Fidesz negatív, ellenségképző politizálása (CEU, Soros, EU, civilek, stb.) összességében nem nyeri el a szavazók támogatását, az MSZP által beindított „Fizessenek a gazdagok” kampány viszont pozitív fogadtatásra talál szinte az összes választói csoportban, ez csupán arra volt elég eddig, hogy a Fidesz mozgósítsa, aktivizálja a saját táborát, míg az MSZP stabilizálja azokat, akiket Botka megjelenésével magához vonzott.

A várhatóan párttá alakuló Momentum Egyesület az elmúlt hónapokban érdemi támogatói tábort csak Budapesten tudott szerezni, ahol kannibalizálta a kis pártok (Együtt, PM, LMP) szavazóit, de a Fidesz, az MSZP, és a Jobbik táborát sem érintette meg, és a bizonytalanokból sem tudott új szavazókat bevonzani. Tehát a szervezet, megjelenésével nem hozott új szavazókat az ellenzéki táborba, és csak Budapesten volt átrendező hatásavidéken a szervezetnek nincs kimutatható tábora.

Eközben a bizonytalanok aránya két százalékpontot növekedve 41 százalék.

2017_04_ppref_idosor.png

Orbán Viktor (Fidesz) népszerűsége 42 pontos, ami a múlt hónaphoz képest 2 százalékpontos csökkenés, viszont januárhoz képest összesen már 7 százalékpontos visszaesés.

Botka László (MSZP) népszerűsége múlt hónaphoz képest két százalékpontot növekedve, 44 pont, januárhoz képest ez már 4 százalékpontos növekedés. Botka László ezzel hibahatáron belül megelőzte Orbán Viktort, és továbbra is egyértelműen a legnépszerűbb vezető a bizonytalanok körében.

Vona Gábor (Jobbik) népszerűsége két százalékpontot növekedve 35 pont, januárhoz képest ez 4 százalékpontos növekedés. Saját táborán túl, ahol ő a legnépszerűbb, az értékek meglehetősen kiegyensúlyozottak.

Gyurcsány Ferenc (DK) népszerűsége nem változott továbbra is 21 pont, amely az ellenfél pártok támogatónak körében egy számjegyű értéket jelent, és a saját táborban, illetve a bizonytalanok körében is a legalacsonyabb.

2017_04_pol_nepsz.png

A kutatás eredményeiről további részletek, például biztos szavazók preferenciái és az országban zajló folyamatokkal való elégedettség változása a szombaton megjelenő Vasárnapi Hírekben találhatók. A kutatás ismertetésekor kérjük a Vasárnapi Hírekre is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2017. április 10-16 között a Publicus Intézet készítette az ország felnőtt népességét reprezentáló 1021 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2011 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.