Egy elsőre talán rettenetesnek és zavarba ejtőnek tűnő ábrával támadok. Tudom, ránézésre senki sem fogja tudni értelmezni, de ne aggódjanak, itt vagyok, hogy segítsek kibogozni a szálakat.
A Publicusnál 2015 óta minden hónapban – sőt, van, hogy gyakrabban is – feltesszük ugyanazt az alapkérdést a választóknak: mennyire elégedettek azzal, ahogy az országban mennek a dolgok?
Ha ránézünk az elmúlt közel tíz évre, azt látjuk, hogy a felső, szürke vonal – az elégedetlenek tábora – szinte végig dominált. Magyarul: hagyományosan többen vannak azok, akik kritikusak az ország állapotával szemben, mint akik elégedettek (ők az alsó, kék vonal).
A választási „boldogsághormon”
Van azonban két idősor a diagramon, amire elemzőként mindenképpen felhívnám a figyelmet. Az egyik a 2022-es választások előtti fél év, a másik pedig a mostani időszak.
Ami kísértetiesen hasonló, az a tendencia: a választások előtti utolsó hat hónapban az elégedettségi mutató látványos növekedésnek indul.
Négy évvel ezelőtt ez a növekedés olyannyira kitartott, hogy áprilisra – a választás pillanatára – a mutató átfordult a pozitív tartományba. Most is hasonlót látunk, bár egy fontos különbséggel: idén egy jóval alacsonyabb, nagyjából 15 ponttal mélyebb bázisról indult meg a felfelé ívelés.
Ennek ellenére a február végi adatfelvételünk már 43%-os elégedettséget mutatott az 57%-nyi elégedetlennel szemben. Ez pedig:
- Az elmúlt három év legjobb adata.
- Gyakorlatilag az elmúlt négy év „legboldogabb” pillanata a választók nézőpontjából (leszámítva a közvetlen választási kiugrást).
Miért érezzük hirtelen jobban magunkat?
A kérdés persze az: mitől lett hirtelen ilyen jó kedve a magyar választónak? A válasz egyszerű és prózai. Az a hatalmas mennyiségű pénz, amit a kormány ilyenkor „kiszór” a választóknak – ahogy tette azt négy éve, és ahogy teszi most is –, közvetlen hatással van a közérzetre.
Ez a pénzeső nem tűnik el nyomtalanul: az emberek hétköznapi megélésében egy teljesen egyértelmű, pozitív trendet generál.
A „trillió dolláros” kérdés
Itt érkezünk el a lényeghez, a politikai elemzés „trillió dolláros” kérdéséhez: vajon ez az elégedettség-növekedés megmozdítja-e a választói preferenciákat? Másként fognak-e dönteni az emberek csak azért, mert éppen kicsit több maradt a zsebükben?
Négy évvel ezelőtt tudjuk, mi történt: a pénzszórás, kiegészülve az akkor frissen kirobbant ukrajnai háborúra felfűzött kormányzati narratívával, márciusra teljesen átfordította a hangulatot és a szavazói szándékot.
Bár a jelenlegi helyzet – a politikai kontextus és a háborús narratíva frissessége – nem teljesen ugyanaz, mint 2022-ben, a számok és a trendek kísértetiesen hasonlóak. Bár a kiinduló pont „alacsonyabban” van, és az is nyilvánvaló, hogy a kormány kevesebb pénzt tud szétszórni a helikopterről, de az is látszik, hogy nem engedi el a történetet. A kérdés már csak az, hogy a választópolgár elégedettsége idén is eléri-e azt a kritikus tömeget, ami eldönti a végeredményt.
Vajon idén is a zsebünkkel szavazunk, vagy a trendek ellenére most más lesz a végkifejlet?
