Csupán 7 százalék szerint oldja meg az iskolai tiltás az okostelefonokkal kapcsolatos problémákat

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából szeptember 9-13. között 1000 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az emberek véleményét az iskolai mobilhasználatról, és annak szabályozásáról

A válaszadók enyhe többsége egyetért azzal, hogy a kormány rendeletben korlátozta az okoseszközök iskolai használatát, minek következtében a gyerekeknek a tanítás kezdetén le kell adniuk a telefonjaikat.

Azonban tízből kilenc megkérdezett abban is egyetért, hogy az oktatásba be kellene építeni különböző okoseszközöket. Hasonlóképpen szinte minden válaszadó fontosnak tartja, hogy az iskolák jól fel legyenek szerelve jól működő, folyamatosan karbantartott digitális eszközökkel (számítógép, laptop, tablet).

A megkérdezettek a gyerekek okostelefon-használatával kapcsolatban a legfontosabb problémákként a figyelem elterelését, a szociális kapcsolatok romlását, és a függőség kialakulását nevezték meg.

Az okostelefonok kitiltása az iskolákból azonban kevesebb, mint a válaszadók egy tizede szerint oldja meg ezeket a problémákat. A megkérdezettek közel fele cseréve úgy nyilatkozott, hogy a szülők felkészítése az okostelefonok és az internet veszélyeire, illetve az okoseszközök értelmes használata az iskolában segítene kezelni illetve megoldani ezeket a problémákat.

A válaszadók abszolút többsége nem ért egyet a Belügyminisztérium azon elhíresült döntésével, amellyel a tanévkezdés előtt leváltották a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert engedélye volna az okostelefonok órai használatát.


A válaszadók enyhe többsége (53%) egyetértett azzal, hogy a kormány rendeletben korlátozta az okoseszközök iskolai használatát, minek következtében a gyerekeknek a tanítás kezdetén le kell adniuk a telefonjaikat. Mindazonáltal a válaszadók véleményei politikai vonalak mentén megosztottak voltak: a Fidesz szavazók abszolút többsége egyetértett a (96%) kormány döntésével, azonban az intézkedést az ellenzéki szavazók csupán 27 százaléka, a Tisza párt szavazóinak szűk harmada (31%), illetve a pártnélküli szavazók fele (49%) támogatta.

Azonban tízből kilenc válaszadó abban is egyetért, hogy az oktatásba be kellene építeni különböző okoseszközöket. Így nyilatkozott a Fidesz szavazók négyötöde (79%), közel tízből kilenc pártnélküli szavazó (86%), és majdnem minden ellenzéki illetve Tisza Párt szavazó (98%). Hasonlóképpen szinte az összes válaszadó (98%) fontosnak tartotta, hogy az iskolák jól fel legyenek szerelve jól működő, folyamatosan karbantartott digitális eszközökkel (számítógép, laptop, tablet).

A válaszadók a gyerekek okostelefon-használatával kapcsolatban a legfontosabb problémákként a figyelem elterelését (65%), a szociális kapcsolatok romlását (46%), és a függőség kialakulását (45%) nevezték meg. A válaszadók kisebb aránya emellett a túl sok erőszakos tartalom elérését (30%), az álhírekkel (21%), illetve a pornográf tartalmakkal találkozást (18%) is súlyos problémaként jelölte meg.

Az okostelefonok kitiltása az iskolákból azonban kevesebb, mint a válaszadók egy tizede (7%) szerint oldja meg ezeket a problémákat – így a Fidesz szavazók ötöde (20%), a pártnélküliek 5 százaléka, és az ellenzéki illetve Tisza Párt szavazók 3 és 2 százaléka nyilatkozott.

Jóval többen inkább a kevésbé drasztikus módszerek mellett voksoltak: a válaszadók 17 százaléka szerint a gyerekeknek minél később kellene okostelefont kapniuk, 40 százalék szerint pedig a digitális kultúra iskolai oktatása és a gyerekek felkészítése az internet veszélyeire lenne a jó megoldás. Sokan (41%) úgy vélekedtek, hogy az okoseszközök értelmes használata az iskolában segítene kezelni, illetve megoldani ezeket a problémákat, illetve közel minden második válaszadó (45%) a szülők felkészítését is javasolta az okostelefonok és az internet veszélyeire.

A válaszadók abszolút többsége (84%) szerint az, hogy a gyerekek minden a tanulmányaikhoz kapcsolódó dolognak utána tudnak nézni, inkább segíti az oktatásukat. Ebben egyetértett tízből hét (70%) Fidesz és tízből kilenc (90%) ellenzéki szavazó, illetve a pártnélküliek 84 és a Tisza Párt szavazóinak 96 százaléka.

Tízből hét (71%) válaszadó nem ért egyet a Belügyminisztérium azon elhíresült döntésével, amellyel a tanévkezdés előtt leváltották a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert engedélye volna az okostelefonok órai használatát. A döntéssel mindössze a válaszadók kevesebb, mint egy ötöde (19% ) értett egyet – így a Fidesz szavazók enyhe többsége (59%), a pártnélküli szavazók egy tizede (10%), illetve az ellenzéki szavazók 5 százaléka értett egyet.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatókA kutatás ismertetésekor kérjük a Népszavára is hivatkozzanak.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2024. szeptember 9-13. között a Publicus Intézet készítette hazánk felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével , a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.