Közszolgáltatók

Közszolgáltatók

A XXI. századi demokráciák különös hangsúlyt helyeznek az állampolgárok politikai közösségének megteremtésére. Olyan partneri viszonyt hirdetnek, amely az állam és polgárai közötti, részletesen tisztázott felelősség-megosztáson alapszik. Céljuk, hogy törvények, szakpolitikai programok kidolgozásával és a közintézmények fejlesztésével folyamatosan javítsák az állampolgári lét minőségét. A polgárok és a közszolgáltató intézmények viszonyának rendezése a rendszerváltás befejezésének legfontosabb eleme – két évtized elteltével nem halasztható tovább.

Minden olyan szolgáltatás, amelynek megszervezéséért végső fokon az állam, illetve az önkormányzat felel, közérdekű szolgáltatás, amihez mindenkinek azonos feltételekkel kell hozzáférnie. Az önkormányzati és az általa fenntartott szervezetek működésének, valamint az azokban dolgozók munkájának jeleznie kell a polgárok felé, hogy az állam és az önkormányzat szolgáltat: az adófizetők pénzéből hatékonyan old meg közös problémákat.

A közszolgáltatást nyújtó intézményeknek és fenntartóiknak nem érdemes megvárniuk, amíg a törvényi szabályozás kényszerítő ereje nyomást gyakorol. Egy közszolgáltatást nyújtó intézmény minél korábban egyértelműsíti vállalásait, teszi mérhetővé szolgáltatásai minőségét és alakítja ki monitoring rendszerét, annál könnyebben tud átállni a hosszú távon elkerülhetetlen, a mainál hatékonyabb és költségtakarékosabb működésre.

Ahhoz, hogy a közszolgáltatások a XXI. századi kívánalmaknak megfelelően fejlődjenek, a Publicus Intézet nemzetközileg is elfogadott módszere alapján egy összetett célrendszernek kell megvalósulnia. Szükség van az egyes intézmények szolgáltatási standardjainak meghatározására, valamint az államigazgatás szolgáltatásainak folyamatos minőségi kontrolljára, de a dolgozók és a szolgáltatást igénybevevők bevonására is. Mindezen célok elérésére a Publicus Intézet a helyi igények figyelembevételével kidolgozza az önkormányzathatáskörébe tartozó közszolgáltatók standardjainak és visszacsatolásainak rendszerét, ezáltal költségtakarékosabbá és hatékonyabbá téve azok működését. A szolgáltatások fejlődésének fenntarthatósága érdekében fontosnak tartjuk továbbá a kidolgozott standardok további monitorozását is.

Amennyiben a fent leírtak felkeltették érdeklődését, kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal! Igény esetén szakembereink személyes találkozó keretében örömmel mutatják be, hogy a Publicus Intézet mit nyújt a gyakorlatban közintézmények számára.